« Posts under Sztochasztika alapjai

Sztochasztika alapjai – segédanyag

ZH-k: Letöltés

Vizsga – Kidolgozott típuspéldák: Letöltés

Sztochasztika alapjai – A tárgyról…

Ez egy “remek” tárgy. Nem csap be, 5 kreditet ígér és annyit is kér cserébe. Lényegében tömény valószínűségszámítás és némi statisztika búvik meg a rejtélyes neve mögött. :) Az órarendben egy iszonyat hosszú előadást látok, hogy a valóságban milyen, azt nem tudom, nem mertem kipróbálni. A lehetőség adott, aki akarja próbálja ki. :) A gyakorlaton 60 pont szerezhető, 3 db 20 pontos ZH megírásával, melyből egyet javítani is lehet a vállalkozó kedvűeknek. Az igazat megvallva nem hagyott mély nyomot bennem ez a remek tantárgy. Nem volt könnyű, de teljesíthető volt. A vizsga is elég korrekt, az előadó honlapján fent van egy pdf, benne az összes lehetséges feladattípussal, a végén majd linkelek is egyet, hiszen ennek is van kidolgozott verziója. Remekül el lehet lavírozni, jó jegyet szerezni persze nem könnyű, de aki a túlélésre hajt annak tetszeni fog a vizsga. Ugyanis a statisztika részhez képletgyűjteményt is lehet használni, így amolyan robot módon behelyettesítgetve meg lehet oldani az ehhez a témához kapcsolódó feladatokat, amikből általában 2 is van, amivel meg a minimum pont fogható. :)